PDF Nyomtatás E-mail

Burány Judit vagyok. Művésznévnek a „Hóförgeteget” választottam, mert a vezetéknevem ezt jelenti. 1982-ben születtem. Jó pár éve három dolog körül forog az életem: média, harcművészet és hastánc. A média már 14 évesen megjelent a mindennapi tevékenységeim között. A Bartók Rádió külsős munkatársaként szinte mindenkivel találkoztam, aki magyar és világhíres volt a komolyzene területén. Ezektől az emberektől rengeteget tanultam arról, hogy miért nem szabad feladni az álmokat, és hogy miért kell gyakorolni és gyakorolni. Emellett műveltséget, tartást, hazaszeretetet tanultam tőlük. 19 évesen aztán rockzenészekkel folytattam az interjúkészítést, már nyomtatott formában. És újra előkerült: ne add fel az álmaidat! Az újságírás azóta is jelen van az életemben, de nem csak interjúkat készítek, hanem történészként történelmi tárgyú cikkeket írok autós-motoros és tetoválás témakörökben. Egyetemi végzettségemet is történelem-kommunikáció-pedagógia szakon szereztem.


 

(A fotót készítette rólam: Oszvald Tamás)

 




A harcművészet és a tánc pár évvel később köszöntött be az életembe. Illetve mindig is fantáziáltam róluk, mert a mesék nagyon magukkal ragadtak. Gyönyörű szép hercegnők, akik táncukkal meghódítják a királyfit, és rettenthetetlen hősök, akik védelmezik a jót és mindenféle vándorúton meg kalandokon keresztül célba érnek. Mindkettő szerettem volna lenni, mert nem kis fejtörés után rájöttem, hogy a rettenthetetlen hős nyugodtan védelmezheti a királylányt. (Ma már ezt úgy fejezem ki, hogy először ember vagyok, utána nő. De mindkettő én vagyok, és nem jó, ha bármelyik énemet elhagyom.) De valami erősen gátolt, mert általában, ha jött a tornaóra, én bizonyultam a legügyetlenebbnek, leggyengébbnek, és folyton betegeskedtem.



(Fotó: Oszvald Tamás)

 

 

 

Végül 19-20 évesen egyszerre fogtam neki a táncnak is meg a harcművészetnek is, mert akkor már elég ronda egészségügyi gondjaim voltak. Úgy éreztem, ha nem állítom meg erélyesen a folyamatot, beláthatatlan következményei lesznek. Harcművészetként a szablyavívást választottam. Erről Meat Loaf és Boris Vallejo tehet (meg egy srác, akivel akkoriban ismerkedtem meg a csepeli Woodoo klubban). 11 éves korom körül láttam meg Meat Loaf Back to the Hell című albumának borítóját, ill. Boris Vallejo festményeit: Szépség és Erő – tökéletes kombináció. Én is ezzé akartam/akarok válni.



(Fotó: Oszvald Tamás)

 

 

 

 

A hastáncot két év magyar népi tánc után választottam, mert megtestesítette a magamban dédelgetett nőideált. Mínuszos állóképességgel és eltunyult motorikus képességekkel nem volt egyszerű elérni valamit. Mikor először keresztbe vágtam egy másfél fejjel nagyobb ellenfelet vagy mikor először láttam a tükörben egy szép hastáncmozdulatot végző testet, és rájöttem, hogy én vagyok… Azóta se voltam olyan elégedett magammal

 


 

 

 

De teltek az évek, és volt értelme kitartani! (Életemben először egyébként a Kormorán zenekar Napköszöntő című dalára táncoltam nyilvánosan egy motoros találkozón. És mit ad a sors? A zenekar ott volt, végignézte, mert aznap este ők is felléptek. És a zenekar vezetője gratulált nekem) Ma már három alelnöke vagyok A Szablya Iskolája Egyesületnek, és megalapítottam a Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal Hastánciskolát. 2011. elején szereztem meg a nemzetközi, szakedzői diplomámat.

 

 

 

(Kis harcosok és nagy művésznők : -), fotó: Oszvald Tamás )

 

 

 

 

 

Nagyon sokat gyakoroltam otthon a táncot, mert a heti 2×3 óra vívás mellett komolytalannak éreztem a heti 60 perc hastáncot egy-két alkalommal. A tánc anyagilag is megterhelőbb volt, mint a szablyavívás, nem egyszer választanom kellett, mire van keretem. És mi történt? Próbáltam én „hastáncos muzsikára” gyakorolni, de nem volt az igazi. Aztán megszólalt Manson, Sonata Arctica, Ákos, bolgár világzene! Húha, megszállt az ihlet! Fogalmam sem volt, mit csinálok. Akkoriban nem volt ismeretes idehaza a gótikus hastánc fogalma. Belemerevedtem a mozdulatba, szaggatottá tettem, gyilkos babaként életre keltem vagy éppen igyekeztem olyan földöntúli, szép teremtménnyé válni, amilyenné csak bírtam. És persze folyton láttam magam képzeletben, ahogy a szablyámmal táncolok.

(Fotó: Oszvald Tamás)

 

 

 


Megérkezett a fellépési lehetőség is, a produkciót jobb híján szablyatáncnak neveztem el. Talán 2004-ben lehetett a Drugzone zenekar által szervezett I. Marilyn Manson Club & Variety Show. Az énekesnő, Linda Deamon, perforemance-okat gondolt ki Manson számokra. Felkért engem is, hogy készüljek két tánccal. Amit műveltem, a zenekarnak és a Manson-imitatornak nagyon tetszett. De a közönség véleményét nem ismerem a mai napig. Kaptam én már nagy tapsot, de mély csöndet is.

 

Volt még pár ilyen est az elmúlt években, nagyon hálás vagyok Lindának, hogy teret engedett nekem. De a motivációmat elvesztettem a füstös szórakozóhelyeken tartott rendezvényekkel kapcsolatban. A dobogó 4-5 nm, a kezem veri a plafont, betépett üveges tekintetetek bámulnak rám… Maradt a klasszikus hastánc és a titkos vágyak.

 

(A hőskorban... I. Marilyn Manson Club & Variety Show)

 

 


Aztán, az én szememben mintegy varázsütésre, megjelentek a YouTube-on a gothic bellydance videók. Elhűltem: Te jó ég, ilyen létezik?! És bámultam a videókat és elemeztem, hiszen már sokkal több technikai tudással és tudatossággal rendelkeztem, mint mikor először sokkoltam a közönségemet (mert szerintem ez történt, tetszik - nem tetszik) gonoszul vigyorogva, pengét nyalogatva, kardot lóbálva. Nem hagyott nyugodni a kisördög! Sokat törtem rajta a fejem, hogy lehetne ezt a fonalat felvenni újra. (Akkor már volt klasszikus hastánc csoportom és magántanítványom is.) 2011 februárjában végül gótikus hastáncoktatást hirdettem Budapesten. A klubokba is visszamentünk fellépni, de már egészen más a hangulat és a közönség is. Végre nem vagyok egyedül! És mindig várjuk az új játszótársakat!

 

(Fotó: Oszvald Tamás)

 

 


Összefoglalva: A szó hagyományos értelmében nem vagyok táncos. Nem jártam be az elvárt hastáncos utat. A harcos útjára léptem rá, akinek közben nem szabad elfelejtenie, hogy nő. Állandóan figyelnem kell, hogy a megőrizzem az egyensúlyt, és egyformán fejlődjek a harc és táncművészetben. És közben nem felejtsem el, miért csinálom mindezt. Magam és a tanítványaim miatt is. És mert tartozom azoknak a tudásoknak, melyek valakivé alakítottak. Életemben összesen négy hastáncversenyen indultam, három különdíjat tudok felmutatni, a 2010-es I. Egri Hastáncversenyről kettőt és a 2011-es II. Pharaohdance versenyről egyet. A különdíjakat azért kaptam, amiért a másik két versenyen nem díjaztak: különleges és bátor. Auktodidaktán kezdtem hastáncot tanulni, majd először Seres Zoltántól tanultam a táncművészet fortélyait, de sokat köszönhetek Mahastinak is. 2012. április 1-én megszerveztem a Hungexpora az ország első gótikus és fantázia hastáncversenyét, melyből, remélem, hagyomány nő ki, azóta minden évben megrendezésre kerül különböző helyszíneken. Szinén ennek az évnek nyarán felkértek életem első workshopjának megtartására, ami igen nagy megtiszteltetésként ért. 2012-ben főszerkesztője voltam a Hastáncvilág.hu-nak, a magyar hastáncos közösségi és hírportálnak. Már külföldre is kaptam meghívást, mint kardtánc és gótikus hastánc oktató. Tánciskolám rendszeres fellépője a rockkluboknak, fesztiváloknak és hastáncos rendezvényeknek.