Beszámoló – Tavaszi tanfolyamok PDF Nyomtatás E-mail

 

Nyári szünet előtti utolsó hajránk változatosan telt. Két nagyon különböző tanfolyamot lehetett választani. Az egyik nagyon ősi génjeinket piszkálta meg, A SZILAJ VADAT, a másik pedig talán egy vágyott ideált, a NAGYON ROCK DÍVÁT... Nekem legalábbis nagyon tetszett egymás után táncolni a kettőt. Az első koreónk egy nálunk nem ismert mongol folkmetal banda, a Tennger Cavalry számára készült. A közös történelmi, lovas nomád gyökerek előhozták belőlünk a deja vu érzését, egyszer hajdanán, mintha már táncoltunk volna ilyen vadul! A harcművészetből, fegyveres néptáncokból, transztáncokból és a gothic tribal fusion hastáncstílusból gyúrtuk össze a magunk előadását. Első lépésként dehogy a tánc volt soron, hanem hogy a lányok megismerjék, egyáltalán hogy fogjuk a tőröket. Mivel a táncot fejenként két tőrrel álmodtam meg.

 

 

 

Késharcot egy éven át tanultam escrima-sherma edzés keretein belül, illetve hagyományőrző pályafutásom alatt szedtem fel ezt-azt. Mikor először pakoltam ki az órán tőrkészletemet, láttam a csapat felcsillanó szemeit, úgyhogy már akkor tudtam, ez jó ötlet volt! Megismerkedtünk a tőr alapvető részeivel, fogásával, vágó-szúró mozdulataival. Javasoltam pár ötletet, hogyan ne állítsuk magunkba vagy egymásba táncóra címszó alatt. Ennek a tanfolyamnak ez volt a legnehezebb része: két hónap alatt megtanulni hihetően megfogni, és nem félni tőle tánc közben! A tanfolyam felénél elentmondást nem tűrve kiparancsoltam az óráról a vajazókéseket.

Ezt az alaphangulatot nehezítette a hajtáncba való betekintés és a gothic tribal fusion néhány kínzó kartartása és kombinációja. Ebben a koreóban felváltva dolgoztunk csoportosan és párosan, így még a térformákra és távolságtartásra is figyelni kellett a lányoknak. Sőt! A főpróbán kiderült, hogy a másnapi fellépésen el sem férünk majd nyolcan a színpadon, így 45 fokba kellett fordítani a koreót, és végig tartani az alakzatot.

A kosztüm persze mutatott közös jegyeket, de alapvetően mindenki egyénileg gyártotta: „koszos, szakadt, szőrös, nomád, barbár” volt a rendezői instrukcióm. A banda lelkesen teljesítette az elvárást, volt, aki a kukán talált macskapisi szagú bundából gyártott magának kosztümöt, és volt, ahol még a férfierő is részt vett a ruha -és tőrgyártásban.

Végül az ősbemutatót a Zúzda Rockkert szabadterén, a mára emlékké vált Újbudai Szabadtéri Színpadon tartottuk június 20-án. A szélfúvás remek effektként dolgozott alánk. És, hogy utána mit művelt a banda önfeledt virgonckodásában, arról inkább meséljenek a képek! Juhé, mindenkiből kihoztam az állatot!

A másik koreó már régi vágyam volt. 13 évesen én speciel Bon Jovi-ba voltam szerelmes, őt csak két évre rá Dicaprio tudta közös dobogóra kényszeríteni. Mindig tetszett a dzsesszes táncfilmekben a széken történő „vonaglás”, ezt gyúrtam össze képzeletben a cowboy-feelinggel. Alapként Bon Jovi klasszikusa, a „Wanted Dead Your Alive” szolgált. Ezzel a számmal szerettük volna megfogalmazni azoknak a körberajongott díváknak a sorsát, akik bár élvezik a dicsőséget, mégis maszk mögé rejtőznek és magányosak a tömegben.

Rám ebben a szezonban kétségtelenül hatott a Rock of Age című mozifilm. Az egyik szólómat és ezt a táncot is segített megihlette. Az említett filmben a Wanted is feldolgozásra került. Ez a tánc klasszikus alapokból merítkezett, de igyekeztem nehezebb mozdulatokat és kombinációkat is beemelni a koreóba. Hogy még mi volt a nehéz? Először is, magassarkúban táncoltunk, és feszes hosszúnadrágban, ami nem éppen hastáncbarát. Másodszor természetes tartozékként kellett mindig a cowboykalapot tenni-venni, harmadszor pedig meg kellett tanulni úgy dögösen pózolni a széken, hogy közben ne essünk hanyatt róla/vele. Igen, a próbán megtörtént párszor... Ráadásul hozni-vinni is kellett könnyedén az alapvetően nehéz, bumfordi kelléket.

Sajnos ezt a táncunkat nem tudtuk igazán kiadni magunkból a premieren. Mivel a már említett szabadtéri színpad két nappal a buli előtt bezárt. Így jó két hetes csúszással a Cinema Rock Café adott otthont a bemutatónak július 19-én. Bár a klubot szépen felújították és a színpad is nagyobb, csoportos táncmegmozdulásokra mégsem elég tágas. A koreót megtanultuk vagy hatan, de a késő nyári fellépés miatt többen nyaraltak, volt, aki lesérült, volt, aki nem érezte még késznek magát egy ilyen koreóhoz, egyszóval hárman táncoltuk el. Némiképp kárpótolt minket a banda nem fellépő tagjainak lelkes jelenléte.

„Szerencsére” nem voltunk többen, de így sem fértünk el, mivel ezt a táncot csupán egy ember tudta volna a rendelkezésre álló térben előadni. Mit volt mit tenni, öreg rókaként, ide-oda pakoltam a székemet, mikor tudtam, hogy a következő mozdulatnál bepréselődnék a falba (remélve, hogy nem mászok a táncos társam nyakába), és mikor úgy jött ki a lépes, megadóan ráhanyatlottam a hangtechnikára a kecses széken hátra hajlás helyett... És bizony, mind tudjuk, hogy egy nagy, de nem padlószőnyegen ne akarjunk magas sarkúban billegni, mert ha többen ugrálunk a szőnyegen, az el fog mozdulni, el fogjuk veszteni az egyensúlyunkat, és igen, a szőnyeg szélében is felbukunk előbb-utóbb...

De túléltük! Ezt a koreót nem adjuk ilyen olcsón, az biztos! Inkább táncoltunk kis helyen, mint egyáltalán nem, ha már annyit készültünk. De kerítünk a követező hónapokban egy megfelelő színpadot, meggyógyulunk, visszajövünk a nyaralásból, összeszedjük a bátorságunkat, és megmutatjuk, hogy mitől döglik a légy! Ezt mind eldöntöttük a fellépést követő rendhagyó karaoke-buli alatt, ahol összesen két és felen tudtunk énekelni a tízből.

Előre gótok az új évadban is!

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark