A Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal Hastánciskola első tánc és perforemance estje PDF Nyomtatás E-mail

Az iskola 2011. tavaszán nyitotta meg kapuit. Nem tudtuk, hova vezet majd, én sem tudtam. Csak nem akartam végre magam lenni. Mikor először jöttek órára a lányok, senki se várt semmit, mert nem tudta, mire számítson. Csak reméltük, hogy ha hastánc és köze van a metalhoz meg a gót szubkultúrához, valami jó sül ki belőle. Én addig nem voltam tagja egy női közösségnek sem. Megszoktam a túlnyomórészt férfiakból álló edzéseket, ahol a lányok fele legalább csak addig edzett, amíg vadászott egy edzőtársra vagy a párja volt egy edzőtársnak. És a lányok jöttek-mentek.

Aztán együtt kezdtünk táncolni, és bár itt is voltak lányok, akik jöttek-mentek, körvonalazódott egy „kemény mag” is, akik nagyon elszántnak tűntek, sőt, még nálam is jobban akartak táncolni. Húha – gondoltam –, ez már komoly! Itt nem lehet csak úgy félvállról venni a dolgokat... Fel kell lépni, versenyt kell szervezni, tárgyalni kell, és leginkább egymásért lenni minden körülmények között! Úgy éreztem, innen már hátra nincs, csak előre!

 

 

És azok a bizonyos elsők, a legelső órákról, bő három éve már, máig itt vannak velem! Hát én erre nem gondoltam volna!

Mint minden közösségben, itt is vannak mélypontok, de összességében én úgy látom, nagyon gyorsan haladunk együtt előre. A régiekhez – akik mondhatni a jobb és bal lábaim lettek -csatlakoztak lelkes új tagok is az elmúlt évben, megduzzasztva iskolánk létszámát, meghatványozva a morált.

Így elérkezett az ideje a nagy pillanatnak, amire minden táncsoport vágyik! Három esztendő után iskolánk megrendezte első önálló műsoros estjét! És bizony, nekem újfent voltak kétségeim. Hisz mind tudjuk, milyen nehéz a marketing annak, aki nem rendelezik tekintélyes anyagi háttérrel, és rendezvénye nem olyan kaliberű, hogy megérje komolyabb reklámokba feccölni az időt és pénzt! Hol rendezzük, hogy hívjuk fel rá a nyilvánosság figyelmét, stb? Nem tehetek róla, én mindig meg akarom hódítania világot. Nekem kevés, ha anyukám és a párom ül a nézőtéren! Azt el mondjam, ha a lányok nem ragaszkodnak hozzá, talán én meg sem próbáltam volna. Aggódtam, hogy talán nem lesznek nézők, és emiatt csalódni fognak. Azt mondták, vállalják.

 

Hát, rendben! Egy hónappal a III. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny után rendeztük meg az estet Budapest egyik hangulatos, közepes méretű klubjában, a Zúzda Rockkertben. Szerettem volna, hogy a még friss versenyprodukciók itt örömtánccá alakuljanak át, illetve szerettem volna néhány nekem tetsző, és arculatunkhoz illóő versenyszám gazdáját meghívni az estünkre. Ajándékként nekik a munkájukért, és ajándékként nekünk, hogy megtisztelnek bennünket a jelenlétükkel, és színesítik műsorunkat. A klubot már kipróbáltuk néhány fellépés alkalmával, és személyzetével is eredményes kapcsolatot építettünk ki, így arra gondoltunk, ez ideális hely lesz. Táncestünket koncertek is követték, mely még inkább csábíthatta a látogatókat!

 

És ami abban a 3-4 órában történt, hát hihetetlen élmény volt! Úgyhogy köszönöm a lányoknaka rugdosást! Szép lassan megtelt a klub, tapsok, füttyök és öröm mindenki arcán! Sorra érkeztek meg vendégeink, akik közt más hastáncoktatók, és vidékről érkezett táncosok is voltak! Velünk táncolt Sárközy Zsuzsó Shererah show-hastánc oktató, Kaszab Zita Zora, talán a mezőny legifjabb autodidakta tehetsége, Balla Andrea Serenity és tanítványai Gyöngyösről, akik mindig elképesztően egyedi koreókkal rukkolnak elő, Tóth Emese, szintén autodidakta cosplay és steampunk fanatikus Miskolcról, Kocsis Enikő, egy szegedi táncos, aki sajnos egy kisebb orvosi balfékség miatt nem jutott el a versenyünkre, Paál Kitti Dina Jamilah iskolájából, aki végre magyar rockzenére táncolt (tanára nem kis ámulatára) és az én nagyra becsült csapattársaim, Nyilasi Zoltán és Gergely Balázs szablyavívók. No, ők nem táncoltak, csak feldobták estünk hangulatát egy közös táncos-harcos produkció erejéig! Az est házigazdája Solymossy Gábor volt, versenyünk körül rajongott férfi zsűritagja.

 

Kicsi „magom” fájdalmunkra nem lehetett teljes, három főt nélkülöznünk kellett, de Neira, Megaera és Greyan a lelküket kitáncolták. Nekik az önálló est jelentette igazán, hogy létezünk, hogy vagyunk és leszünk. És ott tolongtak ők is, a „friss vagy visszatérő husik”; Ancsa, Anikó, Orsi, Márti, Lukrécia, Wick, Erika és Erzsi, akiken láttam, hogy ezt az estet ugyanúgy a magukénak érzik, mint azok, akik már évek óta erre vártak. Sőt, bár nem is tudtam róla, a nézőtéren megbújt civilben jó pár régebbi vagy leendő tagunk is. És, mint nagyon is beláttam, anyukák és párok nélkül mit sem ért volna az egész!

Másfél óra táncműsort nem lehet szavakkal visszaadni. Annyira változatos, szabad szellemű, féktelen volt az egész! Rock, Dupstep, Metal, World egyaránt szerepelt a listán, de mégis leinkább az a bűnös, bűvös ROCK'N'ROLL harsogott. Fátyol, kard, mécses, bőrdzseki, lándzsa, legyezőfátyol és maszk kavargott egymás után. És a nézők egyre hangosabban tapsoltak.

Én ezt álmodtam meg 10 éve! Hastánc határok nélkül! Hastánc páncélba öltözve, ezüstre festve, gézbe tekerve! Nem klasszikus, nem törzsi, nem törzsi fúzió, hanem minden és egyik sem! Nagyon ott volt mindegyik tánc!

 

Láttam, hogy itt mindenki felszabadultabb volt, mint a versenyen, sőt, egyes produkciók jobban is érvényesültek, mint ott, de ez azt hiszem természetes. Néhány új tánc pedig itt került először bemutatásra. A téli tanfolyamon tanultakat itt adták elő a lányok. Két-három fős csoportban egy-egy maguk által választott számra metal bellydance improvizációt, és egy kellően elvontra sikeredett gothic tribal fusion koreográfiát Davied Bovie dalára, melyet összevágtunk egy számítógépes játék zenéjével. Az iprovizációk láttán -melyre két hónapjuk volt rákészülni a csajoknak – ugyanazt a szentimentális bőgőrohamot éreztem hatalmába keríteni, amit jó két és fél éve produkáltam akkoriban, mikor az első táncosaim próbálgatták szárnyaikat. Úgy tűnik, ez a korral csak rosszabbodik...

 

Az estet -miután a gótok és a metálosok közti táncpárbaj betetézéseként a csapattársaim lekaszbolták egymást a Lordi zenekar Rock Halleluyah című slágerére –, egy fergeteges össztánc zárta egy arab metalbanda, az Orphaned Land Oll is One című dalára. Hú, azt de élvezetem; 25 bitang táncos elektromos gitárra rázza!

Nem számítottam a rám zúduló virágcsokrokra, csak álltam, mint a tök, és ha jól emlékszem, elmenekültem az öltözőbe. A többi pedig már történelem...

 

Felvételeink a Gothichastanc YouTube csatornán megtekinthetőek!

További képek:https://www.facebook.com/media/set/?set=a.845397382142208.1073741830.376378295710788&type=3

 

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark