Beszámoló - IV. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny PDF Nyomtatás E-mail

 

Beszámoló – IV. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny, 2015. április 11.


A 2015-ös versenynek a Tavaszi Mondocon adott otthont a Hungexpo épületében.  Előzetes várakozásunk – miszerint a cosplay fanatikusok világában megtaláljuk a helyünket – tökéletesen helytállónak bizonyult. Több száz néző drukkolta, tapsolta és füttyögte végig a versenyzők produkcióit.



 

 

Idén a hastánc teljes stílus kavalkádja felvonult: raks sharki, tribal fusion, törzsi és folk alapú transz. Kardok, ízisz szárnyak, legyező fátylak, láncok, tőrök, virágok, maszkok, fátylak és tollboák kerültek elő a szekrények mélyéről, sőt még egy borosüveg, egy játék baba és egy csörgő dob is. Láthattunk vad bőrdzsekis lánykákat, kötéltáncos babákat, az univerzumot minden csillagképével, fantasy hősöket, menyasszonyt, a megelevenedő tüzet és szökésben levő bolond nőszemélyeket is. A táncosok idén is igyekeztek olyan énjüket előhozni magukból, melyek hagyományos körülmények között nem bontakozhattak volna ki.

 

 

Különösen inspiráló volt a táncosok számára, hogy végre megtalálta a verseny eddigi toronymagasan legbefogadóbb közönségét. Különös, melyik táncprodukció miért ragadja meg a közönséget! Egy középkori spanyol piaci hangulatot megteremtő törzsis csapat előadását egy úr mögöttem azzal a felhanggal méltatta lelkesen, hogy valamilyen általa kedvelt sci-fi anime sorozat világából pont egy ilyen maradt ki, pedig de jól illett volna a történetbe, közben lelkesen csapkodta össze a tenyerét.


 

A versenyen idén is a fantázia kategória bizonyult a legnépszerűbbnek, melyet szorosan a gótikus követett. A szervezőség legnagyobb örömére idén végre a transztánc kategória is kibontakozott. hatan indultak ebben a kategóriában, mely nagy előre lépés az elmúlt évek egy-két nevezőjéhez képest. Sokakat elriasztott eddig a kötelező improvizációs betét, de úgy tűnik mára ezt megemésztették a táncosok, sőt, vonzó kihívást is látnak benne. Ezt bizonyítja, hogy bár a versenykiírásban nem szerepelnek alkategóriák az undergound transztáncon belül, a versenyzők maguk mégis találtak ki fantázia neveket stílusokra, mint gothic-transz, lélek-testtánc, neofolk, vagy progresszív transz metal. A szervezőség természetesen örömmel üdvözölte ezeket a kezdeményezéseket! A fantázia kategóriát idén nem tudtuk hivatalosan alkategóriákra bontani, mivel túl sok különböző ötlettel neveztek ahhoz, hogy kisebb kategóriákat állítsunk fel. De ezt nem bántuk, a szervezőség kész alkalmazkodni a váratlan fordulatokhoz. A gótikus kategóriában idén a freestyle volt a legnépszerűbb, illetve a rétegen belüli cybergoth irányzat is egy produkcióban megjelent. steampunk és metal bellydance indulónk sajnos nem akadt, de gothic classic és gothic tribal fusion igen!

 



Zsűritagjaink között viszont láthattunk régi motorosokat, mint Rembeczki Eszter és Viosz Bernadett Nimeaida, de a zsűri nagy része idén először csodálhatta meg a különleges táncokat. Az előző versenyek győztesei, mint Tóth Tímea Sharyam és Szegedi Anita Sunayna most nem kis fejtöréssel kerültek szembe a verseny „árnyoldalával”, azaz a zsűri nehéz helyzetével, mivel ezeket a produkciókat értékelni is rendhagyóan szükséges. Mahasti, aki az elmúlt években is lelkesen támogatta a versenyt, idén végre személyesen is meg tudott jelenni, ellenben Barta Lívia, aki pedig az első versenytől képviseli a zsűriben a törzsi szemléletet, sajnos betegség miatt csak otthonról drukkolt. Új férfi zsűri tagunk tette teljessé az „ítélő széket”, Utasi András, rockzenész nagyon kellemes és szemfüles laikus férfi zsűritagnak bizonyult. Elődje, Solymossy Gábor fotósként segítette a verseny lefolyását.

 


Mivel a zsűri is folyamatosan fejlődik, figyel és tanul, úgy döntöttünk, jövőre a kezdő és haladó kategória kibővül egy tanárral is, hogy még precízebben értékelhessük a lelkes és alkotó kedvű táncosokat!


Eredmények, helyezések:


Abszolút verseny győztes: Balla Andrea Serenity (fantázia)


Abszolút győztes kezdő szóló: Szekeresné Simon Anett Neira (transz)

Abszolút győztes kezdő csoport: Menta (fantázia)

Abszolút győztes haladó szóló: Balla Andrea Serenity (fantázia)

Abszolút győztes haladó csoport: Benat al Amar (fantázia)

 

 


Katetória győztesek:

Transztánc kategória győztes: Szekeresné Simon Anett Neira

Fantázia kategória győztes: Balla Andrea Serenity

Gótikus Kategória győztes: Balla Andrea Serenity


Szintek szerinti bontás:

Transztánc kezdő győztes: Szekeresné Simon Anett Neira

Transztánc haladó győztes: Szabados Tímea Liriann

Fantázia kezdő győztes: Menta

Fantázia haladó győztes: Balla Andrea Serenity

Gótikus kezdő győztes: Magyar Gótikus Hastáncművésznők

Gótikus haladó győztes: Balla Andrea Serenity

 



Orientális mozgáskultúra

Transztánc kezdő: Szekeresné Simon Anett Neira

Transztánc haladó: Szabados Tímea Liriann és Ipacs Márta Garuda

Fantázia kezdő: menta

Fantázia haladó: Balla Andrea Serenity

Gótikus kezdő: Homolya Krisztina

Gótikus haladó: Máté Zsuzsa

 



Általános mozgáskultúra

Transztánc kezdő: Szekeresné Simon Anett Neira

Transztánc haladó: Ipacs Márta Garuda

Fantázia Kezdő: Menta

Fantázia Haladó: Balla Andrea Serenity

Gótikus kezdő: Homolya Krisztina, Magyar Gótikus Hastáncművésznők és Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal hastánciskola

Gótikus haladó: Máté Zsuzsa

 

 



Megjelenés, kosztüm

Transztánc kezdő: Szekeresné Simon Anett Neira

Transztánc haladó: World Fusion Hastánciskola (Liriann és Garuda)

Fantázia kezdő: Gyenge Réka Greyan

Fantázia Haladó: Balla Andrea Serenity

Gótikus kezdő: Sánta Kata Katlyn

Gótikus haladó: Máté Zsuzsa és Bellydance Artistique

 



Egyediség, kreativitás, személyiség, kisugárzás

Transztánc Kezdő: Szekeresné Simon Anett Neira

Transztánc haladó: Szabados Tímea Liriann és Ipacs Márta Garuda

Fantázia kezdő: Menta

Fantázia Haladó: Benat al Amar

Gótikus kezdő: Magyar Gótikus Hastáncművésznők és Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal hastánciskola

Gótikus haladó: Bellydance Artistique

 

 


Zeneválasztás, ritmus, összhang a zenével (csoport esetén egymással is)

Transztánc kezdő: Tóth Emese Aliza

Transztánc haladó: Szabados Tímea Liriann

Fnatázia kezdő: Menta

Fantázia haladó: Balla Andrea Serenity és Magyar Gótikus Diliduó

Gótikus kezdő: Homolya Krisztina és Magyar Gótikus hastáncművésznők

Gótikus haladó: Balla Andrea Serenity

 


 

Pontszámok


 

Név


Összpontszám

Minősítés

Kölesné Vandra Éva Zafirah

111

Ezüst

Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal Hastánciskola

(freestyle/tőrös)

118

Ezüst

Bencsura Petra

121

Ezüst

Sánta Kata Katlyn

126

Ezüst

Homolya Krisztina

128

Ezüst

Worldfusion

128

Ezüst

Hóförgeteg Gothic-Rock-Metal Hastánciskola

(tribal fusion/macskanő)

131

Ezüst

Valkerye Tribe

131

Ezüst

Magyar Gótikus Hastáncművésznők

132

Ezüst

Sándor Enikő

135

Ezüst

Körmendi Szilvia Megaera

138

Ezüst

Hajdu Emese

138

Ezüst

Magyar Gótikus Diliduó

142

Arany

Gyenge Réka

142

Arany

Kyra és Noémi

143

Arany

Tóth Emese Aliza

145

Arany

Ipacs Márta Garuda

146

Arany

Ghawazee Karaván Fatima

146

Arany

Szabados Tímea Liriann

148

Arany

Menta csoport

150

Arany

Szekeresné Simon Anett Neira

154

Arany

Körmendi Szilvia Megaera

155

Arany

Balla Andrea Serenity 2

157

Arany

Máté Zsuzsa

157

Arany

Bellydance Artistique

157

Arany

Benat Al Amar

164

Arany

Balla Andrea Serenity

167

Arany


 


Köszönet a zsűrizésért Mahastinak, Tóth Tímea Sharyamnak, Szegedi Anita Sunaynának, Viosz Bernadett Nimeaidának, Rembeczki Eszternek és Utasi Andrásnak!

 

 

Versenyünket ajándékokkal támogatták, szponzorálták:

Mondocon

A zsűritagok

www.csajokamotoron.hu

Cool Gear Steampunk

Darkshop.hu

Bőregár áruház

Tattoo Magazin

Lillus kincses ládája

Becskeházy Levente, masszőr

Csepreginé Móricz Év, masszőr tanuló

Minna’s Jewerly

Aguillon boltja

Rockerek.hu

Wild Magazin

 


Fotók: Solymossy Gábor/Phoenix Gabriel

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark